ÉletENERGIA

  &  ÉletEnergia Készülékek

www.eletenergia.hu
[ ]

A Tatvasz elmélet

  ~    


Diozófiai értekezések, elmélkedések és tanulmányok


A TATVASZ ELMÉLET / Tattwa


1
. rész


Írásainkban többször rámutattunk arra, hogy mennyire összefügg az ember a Kozmosszal.
Tudjuk, hogy összeköttetésben vagyunk a csillagokkal és a felsőbb hatalmakkal.

Mi foglalkozunk az okkultizmus összes ágával, mint: rózsakeresztes bölcselettel, teozófiával, antropozófiával, spiritizmussal, gnózissal, asztrológiával, hipnotizmussal, telepátiával, kabbalával, fehér-mágiával, stb, stb...

A Tatvaszokról már beszéltem - annak idején - a kis, "Hozzátok szólok" meditációs könyvvel kapcsolatosan, akkor még csak az öt magánhangzót, az a, e, i, o, u-t említettem, nem magyarázván meg még ennek értelmét,- amit későbbre hagytam.

Akik előtt a Tatvaszról először beszélek, nyilván kérdezhetik,

mi a Tatvasz?

A válaszom: egy éterikus vibráció, mely egy csodálatos törvény alapján minden 60 percben megváltozik.
A 24 perc időközt Gary-nek nevezzük.

Ha valaki tudja ezt, az ki tudja számítani, hogy melyik éter (Tatvasz) mikor működik.

Íme egy definíció: "A Tatvasz a mindenség lélegzete, lehelete."

Mi ezt már elintéztük mikor Isten fogalmát tanultuk, hogy nincs olyan magas szellem vagy Mester, aki mást talált volna mint egy örökös ritmikus mozgást.
Ez az, ami kitölti a mindenséget, ez adja a legnagyobb kincset, az életet, az embernek.

A Tatvasz mozgási formát jelent, ami kezdődik a nemzésnél (és folytatódik) az anyaméhben.
Akkor, amikor csak főtusz és még nem embrió - adva van két pólus - az apa és az anya (a pozitív és a negatív).
Az egyik az agyat, a másik a szívet képviseli.
Ebbe vibrál bele a 'lehelet', először az anya révén.

A főtusz az anyában megfogamzik, embrió, majd ember lesz, kijön a világra, s tudjuk, mikor a gyerek először kezd lélegzetet venni, amikor először felsír, akkor kapja a kozmikus "pecsétet".

Ez a horoszkópban a legjelentősebb pillanat, ami a Tatvaszokkal van összefüggésben.

Már ismerjük, hogy a Prána, vagy fohatikus mozgás, az utolsó fizikai atomot képezi ki (a Szolarikus Logosz villamosságával, illetve a bolygó-áramlatokkal telítve).

A Pránát a látható Nap sugározza, a lépcsakrába, melyet a Hold átszür.

A pránikus energia a lépcsakrán keresztül jut a testbe, és Tatvaszokká differenciálódik, amely Tatvasz mindegyike különböző rezgésszámú és kölönböző feladatokat teljesít.

A Tatvasz (Tattwa) vagy Akasha, hindu elnevezés.
Van ennek magyar elnevezése is, de ha olyan nyelven beszélünk róla amely az okkult irodalomban ismert, úgy kénytelenek vagyunk a Tatvasz elnevezést használni.

Ami az Akashá-t illeti, az a már általunk ismert négy éter összességét jelenti, fejezi ki.
Tudjuk, hogy van reflektorikus (tükröző) éter, fény éter, élet- és vegyi éter.

A teozófiában más neve van mindegyik éternek: a reflektorikus-éter egyenlő az utolsó fizikai atommal, a fény-éter a hyper éterrel, az élet-éter a meta éterrel és a vegyi-éter a proto éterrel.
Ezeket hoztam közös nevezőre az AKASHA elnevezéssel.

Az Akasha az éter 4 őselemét is jelenti, úgymond: tűz-, víz-, föld- és légelem.

A Tatvaszban egy magas intelligenciával bíró Lény működik, ahogyan a Föld atmoszférájában mint pránikus vibráció lejön és diferenciálódik.

Ha így gondolkozunk, eszünkbe jut, hogy az okkultizmusban már találkoztunk az elemi lelkekkel: a tűz elemi lélekkel, a víz-, a föld- és a légelemi lelkekkel, melyek a szaglás, látás, tapintás, stb. érzékszervekre hatnak.

A különböző okkult bölcseletek, különbözőképpen ismerik a Tatvaszt.
Nekünk azonban keresnünk kell a közös értelmet és kifejezést, nem elég csak úgy egyoldalúan ismerni a dolgokat.

A Tatvasz tehát minden egyes síkon megtalálható, sőt még a hindu elnevezésű Annupadaka és az Adi síkokon is.

Sőt, tulajdonképpen kilenc Tatvaszt kell számolni, de ezt a mi - tér és időben helyezett - földi síkunkon még nem tudjuk bizonyítani.
Lehet, hogy vannak akik a tűz-víz-föld-lég mellett az étert is szeretnék megismerni, ezt azonban nem magyarázhatjuk őselemnek, mert az étert csak a következő törzsfajnál fogjuk megkapni.

Ha a színharmóniát vesszük, úgy az Akasha tiszta fehér vagy indigó színű.

Ha plusz (pozitív) a vibráció, akkor tiszta fehér, ha pedig minusz (negatív), akkor tiszta indigó.
Azt tudjuk, hogy a fehérben az összes színek benne vannak: piros, kék, sárga, stb.

A diferenciált Tatvasznak különböző formája van, ezt a leheletnél lehet látni.

A következőkben látni fogjuk, hogy egy óra alatt melyik Tatvasz hány percig vibrál az emberi szervezetben:
» lásd 1. számú táblázat

Ahol az érzékszervek tökéletes működésében zavar áll be, ott a Tatvasz rezgésszáma valamilyen oknál fogva megváltozik.

Ebben az esetben az ember őstípusát kell megnézni, hogy mi okozza a Tatvasz rezgés zavarát és azt azonnal helyre kell állítani, illetve összhangba kell hozni az őstípus rezgéshullámával.

Az alábbiakban látni fogjuk, hogy melyik Tatvasz melyik napon van soron (napkeltétől-napnyugtáig):
» lásd 2. számú táblázat

Ezek szerint a különböző szerveket különböző napokon kellene gyógyítani, illetve műtétet végrehajtani rajtuk.
Ez esetben biztosabb lenne a gyógyulás.

De hol van még ettől az orvostudomány, amely ma még az égtájakat, a Holdjárást, stb. sem veszi figyelembe?

Leeings orvos professzor Amerikában statisztikailag kimutatta, hogy olyan esetekben amikor - természetesen véletlenül - ezeken a napokon végzett műtétet az illető érzékszerven, minden esetben kitünően sikerült az operáció, s a beteg meglepő gyorsasággal felgyógyult.

Az öt éter fenti táblázatai szerint fejleszti az ember öt érzékszervét, ezeket követi a hatodik és a hetedik.
Ha ez befejeződött, tovább fejlődik - egy fejlettebb formában - a többi érzékszerv, mint a tapintás, szaglás, a megérzés, stb...

Ezt már tapasztalhattuk a rovaroknál, amelyek megérzik párjukat sok száz kilométerről.
Lásd még "A gondolatok materiálizálódnak?..." című írást is.

Például a kutyánál is a szaglási érzék, a 'piritivi' jobban ki van fejlődve mint az embernél.
Van, aki semmi szagot nem érez, ott a 'piritivi' nem működik rendesen.

Itt van egy misztérium, amit kevés ember ismer, mégpedig az, hogy az ember állandóan csak egyik orrlyukán keresztül lélegzik, hol az egyiken, hol a másikon felváltva, a Tatvasz-rezgés által irányítva.
A Tatvasz hatására áttevődik a lélegzetvétel egyik orrlyukról a másikra anélkül, hogy az ember ezt észrevenné.

Különben közismert tény, hogy a Yoga / Jóga légzés is ezen változó lélegzésen épül fel.

Ha a jobb orrlyukon keresztül veszünk lélegzetet, akkor a pránikus univerzális erőből egy pozitív villamos áram szalad le a hátgerincen, a bázis csakráig, ahol a Kundalini székel.

Ezt az áramot nevezhetjuk elektromos fluidnak is.
E név és fogalom alatt ne csupán az anyagi elektromosságot értsük, bár mint a továbbiakban látni fogjuk, azzal analog.

Ha a bal orrlyukon keresztül lélegeznek, akkor egy negatív villamos áram szalad le szintén a bázis csakrába.

A pozitív villamos áram Solarikus, a Napot kapcsolja, a negatív viszont Lunarikus és a Holdal van összeköttetésben, ill. a Holdat kapcsolja.

Hogy ez hogyan áll elő, ezt meg kell állapítani, mert csak így értjük meg, hogy az ember tüdeje pozitív és negatív villamos árammal töltött.

Ennek az életerőnek állandó etetése az Univerzális Isten-i erőből fakad.

Ha mint főtusz megkaptad ezt a vibrációt, az agy és a szív az utolsó leheletig dolgozik, pumpál, működik, ...de mi működik?
A Tatvikus erő működik benne, ami az érzékszerveket fejleszti.

Ez mutatja, hogy nem egy tisztán mechanikus munka folyik, hanem intelligens lényekről van szó, amelyek az okkultizmusban mint elemi lelkek fordulnak elő.

Mi, általában hét elemi lélekről beszélünk, de valóságban csak ötöt ismerünk.

Hogy a Tatvasz technikáját megértsük, nézzük, hogy van az ember szervezete erre felkészülve.

Nézzük úgy, mint egy rádiót, mely felveszi a vibrációt és hangot ad le, amit az ember hall.
Itt szükség van az idegrendszer egyes részeinek ismeretére is.

Az idegrendszer két nagy részre oszlik:
1.) a csontos tokba zárt központi idegrendszerre, a nyúltvelő útján vele összefüggő gerincvelő, és
2.) körzeti idegrendszerre, mely a test különböző pontjain és a központi idegrendszer közötti összeköttetést hosszú fonálszerű képződmények, az idegek útján létesít.

Aszerint, hogy ezen idegek az agyvelőből vagy a gerincvelőből származnak, agyi idegeknek, vagy gerincvelői idegeknek nevezzük.
Systema cerebrospinale, mely ellentéte az inkább tengőéletű, a zsigerek és főleg a vérerek körül elhelyezett dúcokból és idegrostokból álló együttérző (szimpatikus) idegrendszernek.
Systema nervorum sympatikus, az együttérző vagy szimpatikus idegrendszer, főleg abban különbözik az agygerincvelői idegrendszertől, hogy rostjai nem térnek le a központi, hanem inkább önálló dúcok nyúlványainak tekinthetők.
Azonban a két idegrendszer kölcsönös és sűrű közlekedésben áll egymással.

A gerincvelő központi csatornája az agyvelő belsejében is folytatódik és négy egymással közlekedő üregben, az úgynevezett agygyomorban végződik.
A szimpatikus idegrendszer a nyaki és a mellkasi dúctól jelentékeny erősítést kap. Ágai az alsó szívidegek, melyek a szimpatikus idegfonatával együtt, a közös fejverőér mentén az aorta ívéhez vonulnak, hogy a felső szívidegekkel együtt a szívfonat (plexus cordiacus) képezésében segédkezzenek.
A határköteg a gerincoszlop két oldalán a fejgyámtól a farkcsontig terjed, s nagyjában a csigolyák számának megfelelő számú határdúcpárból áll.
Ezen dúcok némelyike egy közös, nagyobb dúccá egyesül.
Mindegyik dúctól legalább 4 ág indul el, mégpedig egy fölötte és egy az alatta lévő dúchoz.
Egy vegyes rostú ág hátrafelé a megfelelő gerincagyi ideghez és végre egy 4-ik ág valamelyik zsigeri fonathoz. A farkcsonton a két köteg páratlan farkdúcban egyesül.

Az okkult tudomány már az egzakt tudományt messze megelőzve mondta, hogy van egy cső a hátgerincoszlopon, amely a cerbellum-ból indul ki és lemegy a farkcsontig, (ennek csigolyái vannak).
Ezekbe kapcsolódnak a csakrák / chakrák.

Mi eddig 7 csakrát tanultunk, de a hátgerincnek magának 31 csigolyája van.
Mindegyes csigolyának megvan a maga csakrája.

Ez a 31 csakra a hátgerincoszlopon 31 napfelkeltének felel meg.
Ez ne tévesszen meg bennünket mivel, hogy van 28 és 30 napos hónap is, ez kiegyenlítődik.
A 31 napfelkelte pozitív erőket, míg a 31 naplemente negatív erőket áraszt az étertest számára.

Az ezeket kísérő dúcpárok felelnek meg a csigolyáknak.
A csakráknak ezen kapcsolatait Pránának nevezzük. 31 a szívben, 31 a koponyában.

A cerebellumban van 12 idegpár, ez megfelel az ekliptikán haladő 12 zodiákusnak.
Mindegyik idegpár egy-egy zodiákusnak felel meg.

Az ember rajta van a Földön és a Föld forog a zodiákusok körül, pendlízik, pulzíroz.
Ez egy olyan tömést, taszítást, húzást vált ki, ami arra kényszerít, hogy szuszogjunk. Kell, hogy lélegzetet vegyünk.

Mi nem érezzük a Föld mozgását, de ezek váltó hatása idéz elő mindent, ezért áll elő a tantikus mozgás.

Az idegrendszer, mely az etetést kapja: Solarikus.
Ezeknek nevet is adott az okkult kémia: a bal szimpatikus köteg IDA, a jobb oldali PINGALA, a középső SUSUMNA.

Ha a Föld egy zodiákusba lép, akkor az a vibráció egy megfelelő idegpárba kapcsolódik (amit mi Pránának nevezünk), s ami egy hónapig ott marad.

A Napfelkeltékor lép életbe a Tatvasz hatása az első csakránál és napnyugtakor eltűnik.

A szívcsakrán keresztül a villamosáram bekerül a véredénybe, ami az utolsó fizikai atomból indul ki és 56 perc és 4 másodperc alatt a villamos és mágneses áramok kiegyensúlyozódnak.

A Hold-vibráció mind a 12 csakrát átjárja.
A Nap körül forgó Föld és a Föld körül forgó Hold olyan vibrációkat, nyomás-vonzást okoz, amit a Tatvaszok felfognak és átalakítanak az étertest - fizikaitest számára.

A Tatvasz / tatwas végzi azt a vibrációt, mely a Prána ömlését idézi elő a világűrben.
Ez 2 óra alatt, ötször 24 percen át, tehát 120 percen át vibrál.

Itt működésben áll a 24 Gary, ami pontosan az öt őselem, elemenként egy perc, összesen 24 percig tart.

Ami a Tatvikus mozgás az emberi testben 24 perc, az az Akasha-ban 4 perc, azaz egy órán belül sorra kerülnek az összes Tatvaszok.

A Tatvasz-teória egy igen komplikált dolog, csak magas szellemek és beavatottak tudják, amely a Hold hét titkával függ össze.

Az okkult anatómia azt tanítja, hogy az idegrendszerben 50 fővezeték és sok tízezer másodidegzet (727.210.206 idegszál) van egy emberi testben.

Eddig ez teória, de mi hasznunk van nekünk ebből?
Hogy tudjuk mi ezt a ritmikus lélegzetvételt a hasznunkra fordítani?

Az első legfontosabb feladat, hogy ezen ritmikus lélegzetvétellel meditáción keresztül egy magasabb állapotba jussunk.

Két légzési gyakorlat van itt: a bal és a jobb orrlyukon való lélegzés tudatosítása.
Így a Tatvasz segítségével le lehet mindenféle betegséget küzdeni.

Mindenekelőtt vigyázni kell, hogy a pozitív és negatív Tatvasz-vibráció között ne bomoljon meg az egyensúly, amit azzal érhetünk el, ha minden tekintetben mértékletes életmódot folytatunk evésben, ivásban, munkában, pihenésben, alvásban, érzéki dolgokban, stb., stb...

A hét minden napján a Napfelkeltétől számítva, pontosan ki lehet számítani, hogy melyik Tatvasz mikor uralkodik.

Ha ezt figyelembe vesszük, úgy tudjuk magunkat gyógyítani.

Mi már tudjuk, hogy a Tatvasz mikor megy le a hátgerincen és amikor lemegy, a gondolatunkat elküldjük a beteg testrészhez.
» lásd a példát

Számításba kell venni melyik, mikor és hány percig működik.

Ha valaki fáradt, levert, fáj valamilye, ideges, stb., stb., ilyen gyakorlattal pár perc alatt rendbe hozhatja magát.

Fontos, hogy hogyan tartom és hova küldöm, a test melyik részébe, szervébe a Tatvaszt, mely a pránikus fősugárral vegyülve, ha akarom a szívbe vagy a plexus solaris-ba (Napfonat-csakrába) küldhetem.

Ez a változatos lélegzetvétel a Yoga gyakorlatok alapja.
A Yoga művészete abban áll, hogy a Yoga a Tatvaszt intelligensen, tudatosan kezeli.

A fő cél a Sámádinak nevezett állapot elérése, a világtudat megszerzése.

A szájon át való légzés teljesen elvetendő. Ha egy gyerek megszokja a szájon át való lélegzetet, az beteg.

Okkult tanítás, hogy a száj nem arra való, hogy lélegezzünk rajta keresztül, erre a célra csak az orr alkalmas.

Vannak a szájon át való lélegzési gyakorlatok is, de annak a Yoga gyakorlatokhoz semmi közük.
A Tatvaszokról a következő fejezetekben még többet megtudunk.

A légzésnek tehát nem csak a légköri oxigén felvétele a feladata, hanem pránát szívni az étertestbe.

Nyilvánvaló, hogy az ugyancsak atomok és molekulák halmazából álló táplálás is tartalmaz étert, pránát, s így evéskor, iváskor is jut prána a szervezetbe, de ez elenyészően kevés ahhoz, amennyire az étertestnek szüksége van, az élet fenntartásához, a betegségek megelőzéséhez és annak gyógyításához.

Ahogyan a (fizikai) dúrva-test élethez szükség van anyagcserére, ugyanúgy az éterikus-test is táplálásra szorul.

A prána-felvétel a már leírt két vezeték, az úgynevezett pingala- és ida-vezetékek útján történik.
Mégpedig a jobb orrlyukon át halad a pingala-vezeték, a bal orrnyiláson át az ida-vezeték.

A legtöbb ember - sajnos - csak egyik orrlyukát használja a légzéshez, mert a másik rendesen / rendszeresen eldugult.
Erről könnyen meg lehet győződni, ha orrlyukainkat befogva azokkal felváltva lélegzünk.
Ennek a helytelen lélegzésnek - ha elfogadjuk a Prána elméletét - igen súlyos következményei lehetnek.
A pozitív és negatív prána egyensúlya megbomlik, mível tudjuk, hogy a jobb orrlyukon át pozitív prána, a balon át negatív prána áramlik az étertestbe, ami elsősorban az idegrendszeren bosszúlja meg magát.
Az idegek egyensúlyának feltétele a teljesen egyenletes pingala- és ida-áramlás.

Minden reggel győződjünk meg arról, hogy orrnyilásaink szabadok és könnyen tudunk lélegezni.
Ha az egyik orrjárat eldugulna, úgy langyos vízzel (10-15 gr. konyhasó 1 liter vízhez) öblítsük ki.


- ! -
[ A 'Magasztos' ]



Életenergia Tatvasz gyakorlatok az Életenergia Készülékek segítségével a hatékonyság növelése érdekében » »


Fontos:
Öngyógyításkor Életenergia Készülékünket állítsuk a legkissebb frekvenciára, a Chi AgyTréner & ElmeTréner & PszichoTréner -LPOG tipusú- készülékeket 3.5 Hz, illetve 7.83 Hz-re.
Ugyanezekre a frekvenciákra állítandók a Radionika tipusú Életenergia Készülékek is.


Lásd még az 'Ajánlott irodalom' oldalt:
  Móricz Emil: Tattwa - a 24 percek mágiája

~ * ~

.

Diozófia | Email
Ezen írásoknak és ezeknek az értekezéseknek, -online vagy nyomtatott- cikkeknek, kép- video- és hanganyagoknak az összes és teljes- tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, tárolása, nyomtatása vagy másik weboldalon való -akár bármely részletének- megjelentetése, valamint publikálása, semmilyen formában nem megengedett, (ill. csak a szerző(k) előzetes írásbeli engedélyével lehetséges)!


© Copyright. Minden jog fenntartva!

»» Diozófia > Isteni filozófia  Diozófia = Isteni filozófia


* * * * * * *

.
  ~    


Diozófiai értekezések, elmélkedések és tanulmányok


A TATVASZ ELMÉLET / Tattwa


2
. rész


Fontos az, hogy az ember megismerje a világegyetem kifürkészhetetlen titkait és azok igazságát, mert csupán ez az egyetlen út, mely megmutatja a helyes célt, amelyet követnünk és elérnünk kell .
E célhoz azonban csak az okkult tudományos kutatás vezethet el.

Az ellentétes isteni erők vonzása révén, az isteni monád belép az involúcióba, hogy az evolúció révén, mint öntudatos Istenhez hasonló lény visszajusson kiinduló pontjához.
Így jön létre az egyetemes isteni öntudatból a személyes isteni öntudat.

Vannak okkult elméletek, amelyek ezt "bukásnak" nevezik, a mi meglátásunk szerint nem bukásról, hanem "anyagba szállásról" van szó.

Az involúció és evolúció munkájában nagy szerepe van az : A, E, I, O és U magánhangzóknak.
Ez az öt magánhangzó képviseli az öt őselemet.

Íme:

1. tűz

2. tűz + éter

3. tűz + éter + víz

4. tűz + éter + víz + lég

5. tűz + éter + víz + lég + föld

A hatodik és hetedik elemet, amelyek nekünk az elemi harmóniához szükséges, még nem ismerjük, csak a következő -hetedik- törzsfajban fogjuk megismerni.
Mi most az ötödik törzsfajban vagyunk, a hatodik alfaj.

Az A, E, I, O és U az öt őselemet akarja jellemezni.
Létezik egy szonett az A, E, I, O és U-ról, mely szerint a magánhangzók egy bizonyos szín- és hangkiváltását okozza és amely az őselemek hang- és színkiváltásának felel meg.

A Tatvaszok megértéséhez szükséges ismerni bizonyos mértékben a színkromatikát is.


Mi is tulajdonképpen a kromatika?

A szellemtudomány csak egy alapszínt ismer, a fehéret, mely egyszersmind a legfelsőbb princípium, tehát Isten egyik aspektusa.
Ebben az egy színben minden más szín benne foglaltatik, először például a három alapszín: a sárga, a piros és a kék.

Képzeljünk csak el egy fehér háromszöget ragyogó fehér színből, melyből a rezgés következtében kikristályosodik a piros, a sárga és a kék.
Ha e három színt kölcsönösen egymásra toljuk, előállnak a kombinált színek: a zöld (sárga + kék), lila (piros + kék) és narancssárga (sárga + piros).
Ha ezeket ismét összetoljuk, a közepén megjelenik az indigó.

Most lássuk naprendszerünk bolygóit.
A Földünkhöz hasonlóan, minden bolygón élet van, egyiken alacsonyabb, másikon magasabb szintű.
Minden egyes bolygónak megvan a maga külön vezető szelleme, aki nem tud a bolygó munkája alól szabadulni mindaddig, míg a bolygó fel nem szívódik, s amíg a rajta lévő élőlényeket át nem viszi - a hatványozás révén - a következő fokra.

Minden egyes bolygónak, tehát a Földnek is, megvan a maga külön vezető szelleme.
Ugyanakkor minden egyes bolygónak különböző kisugárzása van. Ez a természetéből fakad.

Eszerint:

Szaturnusz
indigó
Mars
piros
Jupiter
kék
Vénusz
sárga
Merkur
lila
Hold
zöld
Nap
narancssárga
Föld
barna

Ezek a kozmikus színek képviselik a planetáris kromatikát.

A bolygóban működő szellemi erőnek fizikai teste az illető bolygó sűrű anyaga.

Képzeljük el a Napot mint tűz, víz, éter, stb., amelyből kialakulnak az összes bolygók testei és kisugárzásuk révén kialakul a planetáris színharmónia.

A tisztánlátó első fokozatán már 12 színt lát, ami az átlag ember számára láthatatlan még.
A szín nagyon relatív valami, s mint tudjuk, függ a rezgés hullámhosszától, a hullámhossz fordulatától, rezgésszámától és még sok mindentől.

A planetáris kromatikával lassan tisztában kell lennünk, mert másképpen nem fogjuk tudni, hogy például a Szaturnusz miért rezeg az indigóban, a Mars a pirosban, a Jupiter a kékben, a Vénusz a sárgában, a Merkur a lilában, a Hold a zöldben, a Föld a barnában, s a Nap a narancssárgában.

Ha fehér mágikus hatást akarunk elérni, akkor a kozmikus rezgésben a színharmónián kívül, a számharmóniára is ügyelnünk kell.

Mit jelent ez?

A számharmónia törvénye nagyon szép, de -elég- nehéz dolog.

Aki már foglalkozott azon szellemi tanítással, hogy a kimondott szónak milyen óriási hatalma és ereje van a kozmikus kisugárzásban, annak rá kell jönnie arra, hogy ha a szónak ilyen nagy befolyása van, akkor a betűnek is melyből a szavak állnak, meg kell legyen az egyéni hatalma, amelyből a betűk kollektív hatalma áll elő.

Ha ezt a gondolatot magunkévá tettük, akkor meg fogjuk érteni a kabbala jelentőségét.
A kabbala pedig nem más mint a huszonkétbetűs ABC betűinek a hatalma.

Miért említünk csak 22 betűt?
Van nyelv, melynek betűi több mint 22-ből, viszont léteznek olyanok is, amelyek kevesebből állnak.

Azt az ABC-t melynek betűiből, illetve a betűknek megfelelő számokból, a kabbala / khabala szerint kozmikus erők fakadnak, 22 betűs "szolarikus" ABC"-nek nevezzük.

Hogy mit nevezünk szolarikus fénynek?
A Napnak például saját, azaz szolarikus fénye van, míg a Földnek csak a Naptól kölcsönvett, tehát tellúrikus fénye van.

Ugyanígy az ABC-t, mely 22 betűjével mindent ki tud fejezni, szolarikusnak nevezzük.
Ez az ABC magában foglalja azokat a kozmikus erőket, amelyek a kirezgés által a kozmoszban bizonyos hatásokat váltanak ki.

Ez arra figyelmeztet, hogy: "Vigyázz ember, ne átkozódj, mert a kimondott szó nem áll meg, mível a kozmikus erők következtében az űrben hat és bizonyos törvények szerint kapcsolódik. "

A szavak az átkozódást viszik az éteren keresztül, hol fent, hol lent.
Az átkozódás az alsó síkon marad, aki útjába kerül felveszi, szenved alatta, vagy pedig ha nem illeti, hát visszadobja oda ahonnan elindult.

Ha valaki oda tud fejlődni, hogy meg tudja érezni a kozmikus rezgések hatását, akkor az illető tud kabalizálni, be tudja állítani életét a betű és a számtörvény rezgéseibe.


Tehát, tulajdonképpen mi a Tatvasz ?


Egy éterikus vibráció, mely egy csodálatos kozmikus törvény alapján minden 60 percben megváltozik, a 24 perc közötti időt szaknyelven Gary-nak nevezzük.

Íme egy definíció: "a Tatvasz a mindenség lehelete, lélegzete."

Ezt már említettük, amikor Isten fogalmáról beszélgettünk, hogy nincs olyan Magasztos Lény vagy Mester, aki mást talált volna az űrben, mint egy örökös ritmikus mozgást, lélegzetet.
Ez az ami kitölti a Nagymindenséget, ez adja az életet mindennek.

A Tatvasz mozgási formát jelent, ami kezdődik a nemzésnél és folytatódik az anyaméhben.
Akkor, amikor még a főtusz még nem is embrió, adva van két pólus: az apa és az anya (a pozitív és a negatív).
Az apa az agyat, az anya a szívet képviseli.
Ebbe vibrál bele a lehelet, először az anya révén megfogamzik, embrió, majd ember lesz, s amikor az első lélegzetet veszi akkor kapcsolódik be a Tatvaszba.

A horoszkóp is a Tatvasszal van összeköttetésben, mivel szintetizálja az összes bolygók Tatvasz-számait, rezgési idejét és intenzítását, valamint a pránikus energiának a lépcsakrába való irányítását.

Beszéltünk már arról, hogy a pránát a látható Nap sugározza a lépcsakrába, melyet a Hold átszűr.
A pránikus energia a lépcsakrán keresztül jut a testbe és Tatvaszokká diferenciálódva mindegyike különböző rezgésszámú és különböző feladatokat teljesít.

A Tatvasz az AKASHA négy éter-őselemét (a reflektorikus-, a fény-, a vegyi- és életétert) periódikusan szabályozza az emberi szervezetben, a tűz-, a víz-, a föld- és légelem segítségével.

Ezek a Tatvaszok, ahogy a Föld atmoszférája mint pránikus vibrációk lejönnek, diferenciálódnak tűz-, víz-, föld- és légelemi Tatvasszá alakulva hatnak az emberi érzékszervekre, mint szaglás, látás, tapintás, stb...

Összesen kilenc Tatvasz van, de mi csak ötről beszélünk, amik összefüggésben vannak az öt őselemmel, mint: tűz, víz, föld, lég és éter.

A következő táblázat mutatja, hogy egy földi óra alatt, hány percig vibrál egy-egy Tatvasz, az emberi szervezetben és melyik érzékszervre hat:
» lásd 3. számú táblázat

A Tatvasz minőségi és mennyiségi rezgéshullámai határozzák meg az illető érzékszervek normális vagy a normálistól eltérő működését.
A rezgésszámok mindig ugyanazok mindaddig míg azt az Akasha-ra vonatkozó éterei biztosítják.

Ha a rezgésszám a másodpercnek töredéke alatt megváltozna, úgy az ember azonnal megszünne hallani, ízlelni, látni, tapintani vagy szagolni.
Ime a "mindenható" ember, milyen pillanatok alatt válna süketté, vakká, stb...

A következő táblázatból megtudjuk, hogy reggelenként (napfelkeltekor), melyik Tatvasz van soron, melyik kezdi a sugárzást:
» lásd 4. számú táblázatot

Az öt éter, a fenti táblázat szerint fejleszti az ember öt érzékszervét.
A fejlődő ember hatodik érzékszerve a tisztánlátás és a hetedik a tisztánhallás.
Ezt követi a tisztánízlés, a tisztántapintás és végül a tisztánszaglás.

Ezt már tapasztalhattuk a rovaroknál, amelyek megérzik párjukat sok száz kilométerről, vagy a darazsat, amely megérzi az édességet több kilométer távolságból.
Lásd még a "Gondolatok materiálizálódnak?..." című írást is.

Például a kutyánál is a szagló-érzék jobban ki van fejlődve mint az embernél.
Van ember akinek rossz a szaglóérzéke, ott a szaglás nem működik rendesen, és így tovább a többiek is.

Az egyik misztérium, amit kevés ember ismer, az, hogy az ember csak egyik orrlyukon keresztül lélegzik egy órán át és felváltva.

A Tatvasz-sugárzás hatására minden 60 percben áttevődik egyik orrlyukról a másikra, anélkül, hogy az ember észrevenné vagy tudná ezt.

Az értelme ennek az, hogy ha a jobb orrlyukon keresztül veszünk lélegzetet, akkor a pránikus univerzális erőből egy pozitív villamos áram száll le a hátgerincen, a jobboldali bázis csakráig, illetve a báziscsakra jobboldali részébe, ahol a Kundalini székel.
Ha a bal orrlyukunkon keresztül lélegzünk, akkor egy negatív villamos áram szalad le a bázis-csakra baloldali részébe.

A jobb orrlyuki légzéssel Solarikus pozitív villamos áram, a bal orrlyuki légzéssel Lunarikus villamos áram jut a bázis-csakrába.
Ezt az áramot nevezhetjuk elektromos fluidnak is. E név és fogalom alatt ne csupán az anyagi elektromosságot értsük, habár azzal analog.

A jobb orrlyuki a Napenergiát kapcsolja, míg a bal a Holdsugárzást közvetíti.

Ezek szerint az ember tüdeje is pozitív és negatív villamossággal töltött.
Ennek az életerőnek állandó etetése az Univerzális Isteni erőből fakad.

A szív működését a Tatvasz biztosítja, átalakítva az univerzális sugárzó energiát, az illető ember szervezetének legoptimálisabban megfelelő elektromágneses energiává.

Amikor a Tatvasz sugárzás hibásan működik (nyilván karmikus okok miatt!), akkor megbomlik az elektromágneses egyensúly az illető szervben és előáll a betegség.
Ennek gyógyítását az illető nap megfelelő perceiben kell végezni erős gondolatkoncentrációval a rá vonatkozó Tatvaszra, illetve az illető szervre.

A Tatvasz nagy vonalakban úgy működik mint egy rádió. Leadó és felvevő is egyben.

Persze itt ismernünk kell az ember idegrendszerét, ami két nagy részre oszlik, a csontos tokba zárt központi idegrendszerre és körzeti idegrendszerre, mely a test különböző pontjain és a központi idegrendszer között összeköttetést létesíti, aszerint, hogy ezen idegek az agyvelőből vagy gerincvelőből származnak, amit agy- vagy gerincvelői idegrendszernek nevezünk.

A kettőt együttvéve az agygerincvelői idegrendszert alkotja (Systema cerebrospinale), mely ellentéte a zsigerek és főként a vérerek körül elhelyezett dúcokból és idegrostokból álló együttérző idegrendszernek (Systema nervorum sympatikum).

Az együttérző vagy szimpatikus idegrendszer főleg abban különbözik az agygerincvelői idegrendszertől, hogy rostjai nem térnek el a központi idegrendszertől, hanem önálló dúcok nyúlványainak tekinthetők.

Azonban a két idegrendszer kölcsönös és sűrű összeköttetésben és közlekedésben áll egymással.
A gerincvelő központi csatornája az agyvelő belsejében is folytatódik és négy egymással közlekedő üregben, az úgynevezett agy-gyomorban végződik.

A szimpatikus idegrendszer a nyaki és mellkasi dúctól jelentékeny erősítést kap.
Ágai: az alsó szívidegek, melyek a szimpatikus idegfonatával együtt, a közös fejverőér mentén az aorta ívéhez vonulnak, hogy a felső szívidegekkel együtt a szívfonat (plexus cardiacus) képzésében segédkezzenek.
A határköteg a gerincoszlop két oldalán a fejgyámtól a farkcsontig terjed, s a csigolyák számának nagyjából megfelelő számú határdúcpárból áll.

Ezen dúcok némelyike egy közös nagyobb dúccá egyesül.
Mindegyik dúctól legalább négy ág indul el, mégpedig egy fölötte és egy alatta lévő dúchoz.

Egy vegyes rostú ág hátrafelé a megfelelő gerincagyi ideghez és végül egy negyedik ág valamelyik zsigeri fonalhoz kapcsolódik.
A farkcsontos a két köteg páratlan farkdúcba egyesül és így tovább minden egyes köteg minden idegszála kapcsolódik hol ide, hol oda a Tatvasz számának megfelelően.

Az okkult tudomány már az egzakt tudományt jóval megelőzve mondotta ki, hogy van egy cső a hátgerincoszlopon, amely a cerbelliumból indul ki és lemegy a farkcsontig, ennek persze csigolyái vannak, s ezekbe kapcsolódnak a csakrák.

Mi eddig hét csakrát tanultunk, azonban a hátgerincnek magának 31 csigolyája van és ennek megfelelően 31 csakra.
Ez a 31 csakra a hátgerincoszlopon 31 napfelkeltének felel meg.
Az ne tévesszen meg bennünket, hogy van 28, 29, 30 és 31 napos hónap is. Ez kiegyenlítődik a Tatvaszban.

A csakráknak a csigolyákkal való kapcsolatát Pránának nevezzük.
19 a szívben és a koponyában, 12 idegpár pedig megfelel az ekliptikán haladó 12 zodiákusnak. Mindegyik idegpár egy-egy zodiákusnak felel meg.

Közismert tény, hogy az ember rajta van a Földön és a zodiákusok körül pendlízik, amely egy olyan tömést, taszítást, vonzást, húzást vált ki, hogy muszály szuszogjunk, kell, hogy lélegzetet vegyünk.

Mi nem érezzük a Föld mozgását, de ezek kiváltó hatása sok mindent előidéz, amit a Tatvasznak feladata kiegyenlíteni, rendbe hozni, ezért áll elő a Tatvikus sugárzás is.

Ha a Föld egy Zodiákusba lép, akkor egy neki megfelelő idegáramba kapcsolódik és egy hónapon át felveszi az illető zodiákus Prána sugárzását.

Már említettük, hogy a Nap felkeltekor lép életbe a Tatvasz hatása az első csakrára és napnyugtakor eltűnik.

A szívcsakra közvetítésével az elektromágneses sugárzás behatol a véredénybe.
Itt 56 perc és 4 másodperc alatt a villamos és delejes áramok kiegyensúlyozódnak.

A Holdról jövő negatív Tatvasz-sugárzás 12 csakrát jár át, egyik a másikból indul ki és halad tovább ugyanaz a vibráció.

A tatvikus mozgás a testben 24 percnek felel meg, míg az éterben (Akashaban) 4 percnek felel meg.
Fontos tudni azt, hogy 60 percen belül sorra kerülnek az összes Tatvaszok / tatvák. (!)

A Tatvasz elmélet (tattwa teória), egy elég komplikált dolog, mível ismerni kell a Hold 7 titkát is amivel összefügg. De, talán, ezt máskor.

Egyelőre csak annyit, hogy az emberi idegrendszerben 50 fővezeték és sok tízezer másodidegvezeték van.
Ami az idegszálakat illeti, hát az: 727.210.206 .

Eddig a teória, de mi hasznunk van nekünk ebből?
Hogy tudja az ember ezt a ritmikus lélegzetvételt a fejlődés érdekében a hasznára fordítani?

Az első legfontosabb része, hogy ezen ritmikus lélegzetvétellel meditáción keresztül egy csendesebb, nyugodtabb állapotba jussunk, kizárva a külvilág ránk gyakorolt hatásait.

A Tatvasz alkalmazásával minden betegséget, érzékszervi hiányosságokat le lehet küzdeni, ki lehet küszöbölni, meg lehet előzni.
A fontos az, hogy a két áramlást egyensúlyba tudjuk hozni.

A hét minden napján a Nap felkelésétől számítva, pontosan ki lehet számítani, hogy melyik Tatvasz mikor uralkodik rajtunk.
Abban a pillanatban, koncentráció segítségével, gyógyítani tudjuk magunkat, mível a Tatvasz rezgése már nem spontánul, hanem tudatosan hat az illető szervre.

A Nap felkelését megnézhetjük az Effemeridákban vagy ha ilyen nincs, akkor a naptárokban.
  Napkelte-táblázat  »»

Tudnunk kell, hogy melyik Tatvasz mikor megy le a gerincen és onnan elküldjük akaratunkkal, gondolatunkkal a beteg testrészhez.

Megkeressük a napokat, (például a látásra ható Tatvasz, hétfőn jelentkezik), utána megállapítjuk a perceket és felhasználjuk a Tatvasz-sugárzást.

Számításba kell venni melyik, mikor, hány percig működik, úgy, hogy ha a perceket összeadjuk 60 percnek kell kijönnie.
» lásd az 1. számú gyakorlatot

Ha valaki például fáradt, kimerült vagy valami miatt le van törve, e gyakorlattal pár perc alatt rendbehozhatja magát.
Megj: ilyenkor az Életenergia Készülékeket lehet magasabb frekvenciára / frekvenciákra is állítani).

Visszatérve az eddig már említett Tatvasz-sugárzás gyógyhatására, a következőkben ismertetni fogjuk a napnak azokat a perceit amikor a Tatvasz hatással van az emberi szervezetre.

A sugárzás perceiben gyógyítani tudjuk magunkat, ha tudatosan elkísérjük a Tatvaszt a léptől (ahol a Tatvasz bekapcsolódik) a hátgerincen át a beteg testrészig, szervig.

Ott elképzeljük, hogy a Tatvasz erők hogyan regenerálják a beteg sejteket, és, hogyan segítik elő a beteg szervek elektromágneses egyensúlyát és gyógyulását.

Egy pár gyakorlat után már érezni fogják beteg szerveik gyógyulását.
Napról-napra mind jobban és jobban fogják- és fogjuk érezni magunkat.

A Tatvasz-sugárzás reggel a napfelkeltével kezdődik és napnyugtáig tart.
Ezek időpontját megtalálhatjuk a naptárakban, ill. az effemeridákban vagy Napkelte-táblázatokban »».

Összesen 60 percig működik.
Ez ismétlődik újra meg újra minden órában.

E gyakorlatokat végezhetjük 60 percig egyfolytában, vagy külön-külön a megjelölt időpontban, azzal a feltétellel, hogy a megadott percekben kezdjük- és fejezzük be azokat.

Gyakorlatok:
» lásd 5. számú táblázat

Ami az általam / általunk leírt TATVASZ ELMÉLETet illeti, abban nincsen semmiféle tévedés vagy ellentmondás.

A Tatvasz sugárzásával gyógyítani tudjuk magunkat, és nemcsak az öt érzékszervre vonatkozik.
Azonban mindenekelőtt ismernünk kell a napfelkeltét (a napfelkelte pontos idejét) és onnantól számoljuk a perceket.

A táblázatokból tudjuk, hogy melyik TATVASZ mikor megy le a hátgerincen.
Innen a hátgerinc utolsó csigolyájától (gondolatban) elküldhetjük, elkísérhetjük a beteg testrészbe, testrészhez.
Például a szívhez, a tüdőhöz, a gyomorhoz, a májhoz, a veséhez, a szemhez, a fülhöz, stb...
» lásd a 2. számú gyakorlatot

A belélegzett Tatvasz-sugárzást elvezetjük azokhoz a szervekhez amelyeket gyógyítani akarjuk és ott tartjuk, amíg 12-ig számolunk.
Ezalatt az idő alatt a Tatvasz sugárzás áthatja az illető szervet, ahova irányítottuk és egyben gyógyítja is.

Az öt érzékszerv gyógyításának a gyakorlata le van írva.
A többi szervek részére mindegy az időpont, azonban vigyázni kell az időpontra amikor kezdjük a gyakorlatokat.

Mikor az órának, illetve a 60 percnek vége van, ha tovább szeretnénk még gyógyítani önmagunkat, akkor újból kezdhetjük előlről, folytatva megszakítás nélkül.

Nagyon könnyű, egyszerű, valamint rendkívül hatékony és hatásos gyakorlatok.


- ! -
[ A "Magasztos" ]



Életenergia Tatvasz gyakorlatok az Életenergia Készülékek segítségével a hatékonyság növelése érdekében » »


Fontos:
Öngyógyításkor Életenergia Készülék ünket állítsuk a legkissebb frekvenciára, a Chi AgyTréner & ElmeTréner & PszichoTréner -LPOG tipusú- készülékeket 3.5 Hz, illetve 7.83 Hz-re.
Ugyanezekre a frekvenciákra állítandók a Radionika tipusú Életenergia Készülékek is.


Lásd még az ' Ajánlott irodalom ' oldalt:
  Móricz Emil: Tattwa - a 24 percek mágiája

~ * ~

.

Diozófia | Email
Ezen írásoknak és ezeknek az értekezéseknek, -online vagy nyomtatott- cikkeknek, kép- video- és hanganyagoknak az összes és teljes- tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, tárolása, nyomtatása vagy másik weboldalon való -akár bármely részletének- megjelentetése, valamint publikálása, semmilyen formában nem megengedett, (ill. csak a szerző(k) előzetes írásbeli engedélyével lehetséges)!


© Copyright. Minden jog fenntartva!

»» Diozófia > Isteni filozófia  Diozófia = Isteni filozófia


* * * * * * *

.
  .    
Különleges ÉletErő és ÉletEnergia kellék:
Energia és Vitalitás Önnek, családjának és szeretteinek!

új
Személyes ÉletErő Chi Vitalitáskártya
go

Folyamatos jótékony ÉletErő és ÉletEnergia a zsebében, a pénztárcájában és -most- a számítógépén és -okos-telefonján is!
A lególcsobb, a legegyszerűbb, a legbiztonságosabb egyben a legelegánsabb módja a tiszta és jótékony vitális életerő és életenergia (Chi / Qi / csí, Prána, Od, Mágneses fluidum, Orgon / Orgone, Vril, BioEnergia, stb.) közvetlen és folyamatos ellátásnak.
Érvényesség: 3, 6, 9, 12, 24, 36 hónap | Erősség: ST, DL, HD. További információk...
Most -korlátozott ideig, csak ebben a hónapban- -10%-os kedvezménnyel!
Aktiválási díj (a mai napon) = 0 $ / € / £ / Ft !
A személyes Chi ÉletErő Vitalitáskártyát -a beállítások és az aktiválás után- max. 24/48 órával a vásárlás / rendelés után e-mailben küldjük.
Rendeléshez, először válasszon érvényességi időintervallumot és erősségi fokozatot, majd kattintson az alábbi PayPal képre!

  .    
Folyamatos ÉletErő-forrás + 'modulátor' különféle 'trend'ekre!
Korlátozott ideig-: kiváló -egyedi- lehetőség (csak most) !
CHI-kártya  +  RI 2400
hellblau | Chi ÉletErő Vitalitáskártya Személyes, 12 hónapig érvényes és aktív, HD tipusú Chi ÉletErő Vitalitáskártya  +  Manifesztációs Radionika Program (tartalmazza a "Vágyak ÁBC"-je mind a 9 -új- szimbólumcsomagját):
 $468   $369 (!) USD ($), ill., az összegnek megfelelő € (Euro) vagy Forint (HUF)
Rendeléshez kattintson az alábbi 'PayPal' képre!

  ~    


:: ÉletErő Technológia ::

Integrált ÉletErő Generátorokkal működő ÉletEnergia Készülékek

Chi Generátorok & Prána Generátorok & Orgon Generátorok

AO 1100 | AO 2000
JU 99 | JU 1000 | LPOG 2000 DL | LPOG 2400 HD | PFC 2000 & PFC 2400 | Performer / Sport Performer 2400 HD
RAD 1000 | RAD 2000 | RAD 2400 HD
RAD 5 / ATG 5 | ATG 12 / ATGS 12000

Rendelje meg most valamelyiket, hogy minél előbb részesedjen az -integrált ÉletErő Generátorokkal működő- ÉletEnergia Készülékek által sugárzott jótékony ÉletEnergia & ÉletErő (chi, prána, orgon, bioenergia, stb.) nyújtotta összes előnyből !
 » Kapcsolat / Rendelés »»


  .    


DIOZÓFIA: Isteni filozófia


Diozófiai értekezések, elmélkedések és tanulmányok a Létről, Életről, Isten és ember viszonyáról...

Üzenetküldés / E-Mail »»



ÉletEnergiát generáló Készülékek
Email  |  Weboldaltérkép


^ A Tatvasz elmélet

Webdomain címe: www.eletenergia.hu
» / DIOZÓFIA = Isteni Filozófia > A Tatvasz elmélet   »»
2024.12.03.
ÉletENERGIA & ÉletEnergia Készülékek
(Élet)Energia, (Élet)Erő és Vitalitás biztonsága és sikere érdekében!
Online chat Chat   .  
ÉLETENERGIA & ÉletEnergiát generáló Készülékek; Magyarországon (és Európában), csak nálunk!   |   Chi ÉletErő VITALITÁSkártya: személyre szóló ÉletErő Vitalitás kártyák (!)  |   Chi AgyTréner & ELMETRÉNER: Modern és hatékony új Meditációs és Relaxációs ÉletEnergia Készülékek  |   DIOZÓFIA: Isteni filozófia   |   -Ingyenes- Energizálás / Vízeneregizálás   |   ÉletErő RADIONIKA / Radionika tipusú ÉletEnergia Készülékek   |   CHI Manager  |   Asztro-Trend: Asztro-Dinamikus Manifesztáció   |   ÉletErő MÁGIA: Techno-Mágia   |   Orgonit®  |   7 Csakra & Aura  |   Dinamikus FENG SHUI CHI: egyszerüen, a legmegfelelőbb Feng Shui Chi-energiák a környezetében!
ÉletErőt generáló ÉletEnergia Készülékek: a világhálón már 1998 óta az Ön szolgálatában!