Diozófia: Napi elmélkedések
~Diozófia | Idézetek / Mottók
Sőt, a 'tökéletesedés törvénye' még magára a Lélekre is kiterjed, mert a lelkek is épp úgy különböznek egymástól mint a testek.
Diozófia | Új Világ küszöbén II. - A Lélek és a múlt (33. o)
~
Diozófiai, ezoterikus és parapszichológiai értekezések
Napi ELMÉLKEDÉSEK
A felfordulás javarésze azért keletkezik a világban, mert az emberek nem becsülik meg eléggé saját magukat.
Mivel sohasem alakítottak ki együttérzést vagy gyengédséget önmaguk iránt, nem tudtak belső békét és harmóniát teremteni, s emiatt másokra is ezt a zavaros és békétlen képet vetítik ki.
Ahelyett, hogy nagyra értékelnénk az életet, gyakran magától értetődőnek vesszük a létezésünket – vagy lehangolónak, terhesnek találjuk az életet.
* * * * * * *
Életünket természetesen komolyan kell vennünk, ám ez nem azt jelenti, hogy a katasztrófa szélére kellene sodornunk magunkat panaszkodásunkkal, vagy azzal, hogy neheztelünk az egész világra.
Személyes felelősséget kell vállalnunk életünk minőségének megjavításáért.
* * * * * * *
Amikor nem büntetjük és kárhoztatjuk önmagunkat, amikor megnyugszunk és méltányolni tudjuk testeinket és tudatunkat – akkor kezdjük felvenni a kapcsolatot a bennünk levő alapvető jósággal.
Ezért tehát, legyünk hajlandóak megnyílni önmagunk elött.
Ha gyengédséggel viszonyulunk önmagunkhoz, észrevesszük a gyengéinket, de képességeinket is.
Nem érezzük többé azt, hogy nem szabad tudomást vennünk bajainkról, vagy azt, hogy el kell túloznunk önmagunk elött a képességeinket.
Nagyon nagy szükségünk van erre az önmagunk iránt táplált gyengédségre és megbecsülésre, mert csak ebből kiindulva tudunk segíteni önmagunkon és másokon.
* * * * * * *
Emberi lények lévén, megvan bennünk az az alap, amelyből kiindulhatunk, ha magasabb szintre akarjuk emelni életünket és teljesen boldogok akarunk lenni.
Ez a kiindulási alap mindig elérhető.
Vannak testeink, van tudatunk, s ezek igen becsesek a számunkra.
Mivel vannak testeink, s van tudatunk, képesek vagyunk felfogni ezt a világot.
A létezés csodálatos és értékes.
Nem tudjuk mennyi ideig fogunk még élni, ezért, amig miénk az élet, miért ne használnánk fel?
És még mielött felhasználnánk, miért ne becsülnénk meg?
folytatjuk...
- ! -
~ * ~
.
Ezen írásoknak és ezeknek az értekezéseknek, -online vagy nyomtatott- cikkeknek, kép- video- és hanganyagoknak az összes és teljes- tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, tárolása, nyomtatása vagy másik weboldalon való -akár bármely részletének- megjelentetése, valamint publikálása, semmilyen formában nem megengedett, (ill. csak a szerző(k) előzetes írásbeli engedélyével lehetséges)!
© Copyright. Minden jog fenntartva!
»» Diozófia > Isteni filozófia
* * * * * * *
~
Marketingszlogen
~
Idézet | Mottó
James Allen
Energia és Vitalitás Önnek, családjának és szeretteinek!
Személyes
ÉletErő Chi Vitalitáskártya
+
Személyes, 12 hónapig érvényes és aktív, HD tipusú Chi ÉletErő Vitalitáskártya + Manifesztációs Radionika Program (tartalmazza a "Vágyak ÁBC"-je mind a 9 -új- szimbólumcsomagját):
Rendeléshez kattintson az alábbi 'PayPal' képre!
~
:: ÉletErő Technológia ::
Integrált ÉletErő Generátorokkal működő ÉletEnergia Készülékek
Chi Generátorok & Prána Generátorok & Orgon Generátorok
AO 1100 | AO 2000
JU 99 | JU 1000 | LPOG 2000 DL | LPOG 2400 HD | PFC 2000 & PFC 2400 | Performer / Sport Performer 2400 HD
RAD 1000 | RAD 2000 | RAD 2400 HD
RAD 5 / ATG 5
| ATG 12 / ATGS 12000
Rendelje meg most valamelyiket, hogy minél előbb részesedjen az -integrált ÉletErő Generátorokkal működő- ÉletEnergia Készülékek által sugárzott jótékony ÉletEnergia & ÉletErő (chi, prána, orgon, bioenergia, stb.) nyújtotta összes előnyből !
» Kapcsolat / Rendelés »»
.
DIOZÓFIA: Isteni filozófia
Diozófiai értekezések, elmélkedések és tanulmányok a Létről, Életről, Isten és ember viszonyáról...