Diozófia: Szellemi Hierarchiák
~Diozófia | Idézetek / Mottók
Diozófia | Új Világ küszöbén II. - A Lélek és a múlt (35. o)
~
Diozófiai értekezések, elmélkedések és tanulmányok
SZELLEMI HIERARCHIÁK
A Hierarchiákról, korszakokról, teremtésről
Ha Isten a Lét, a Lét pedig Törvény, akkor a Létet az Isteni Üdvterv alapján kormányzó és felügyelő Rend Őrei a Hierarchiák.
A magyarázó szótár értelmezése szerint a hierarchia (gör.) rangsor, egymásfölé rendelt hivatalok, tisztségek szigorúan megállapított és betartott sora, illetve az ilyen fokoztokra épített társadalmi vagy foglalkozásbeli rendszer, a hatalom birtokosainak bizonyos rendfokozatba osztott összesége.
Vagyis a hierarchizálás, mint folyamat egy nagyon jól körülhatárolt szervezeti formának megteremtését vagy kialakulását és szükségszerű létezését jelenti, egy bizonyos TERV kivitelezésének érdekében.
A Rend és Törvény szervezett formában való érvényesülése elengedhetetlenül szükséges feladataink minél tökéletesebb elvégzése érdekében.
A Szellemtudomány mindenben és mindenhol csakis életet, mozgást, fejlődést lát és tapasztal.
Mindenben és mindenhol intelligánciát, értelmet és logikát feltételez és talál.
ÖRÖK ÉLET és ÖRÖK FEJLŐDÉS lehetne a jelmondata.
Ne tévesszen meg senkit annak ténye, hogy ez a hierarchikus Rend holisztikus megnyilvánulású, mert érvényes úgy a fizikai, mint szellemi létre egyaránt.
Elképzelhetetlen lenne a Teremtés maga, Törvény, Rend, Terv és Hierarchia nélkül.
Ha van Egyetemesség és logikánk szerint csak az lehet, akkor minden létező, teremtett vagy örökkévaló ebben a hierarchikus sorrendben kell beleilleszkedjen.
Máskülönben még mindig a Káosz állapotában léteznénk és nem találtatnánk ott, ahol most vagyunk.
Az más kérdés, hogyan értelmezzük és főleg hol alkalmazzuk és miképen viszonyulunk ennek az Örök Törvénynek a tudatosításához.
És megint ott vagyunk a TUDAT problématikájánál, a megismerés és tudatosódás nagyon is időszerű kérdésénél.
A Nagy Misztikus, a Háromszorosan Magasztos Hermész, “ami fennt az lent és ami lent az fennt“ bölcsességével egyszer és mindenkora kijelentette és letéteményezte az Örök Igazságot:
csak a Fokozat és az abban megnyilatkozó Forma a változó, a Lényeg azonban mindenkoron és mindenhol, minden körülmények között ugyanaz.
Minden szinten, minden síkon, minden világban létezik a hierarchikus rend, úgy a fizikai lét mind a négy élethullámnak, ásványi-, növényi-, állati-, emberilét síkján, mind a 'magasabb' világok angyali, arkangyali és fejedelemségek szintjén egyaránt.
Mit értünk ez alatt?
Ahhoz, hogy a lét és a velejáró élet kibontakozni, működni, haladni, fejlődni tudjon, szükségszerűen létre kell jöjjön egy fajta elkülönülés, szeparáció, az azonos fajhoz, fejlettségi fokhoz, tevékenységi területhez tartozó egyedek vagy csoportok között.
A Törvény szigorú szabályai ezek, mely nélkül kaotikus kavargásban oldódna föl a “semmiben“ minden létező.
Az érdekessége e Törvénynek, hogy Egyetemes érvényű a legparányibb moszatállatkáktól egészen Isten Trónusáig.
Egyszóval a fizikai világ legalsó, úgynevezett vegyisikjától fel Isten Világáig.
...
Minket, akik a Szellem Tudományának kutatói vagyunk, és magasabb megismerésre törekszünk, természetesen a Magasabb Világok Hierarchiáinak Rendje, annak szervezeti formája, működési elvei és a mi világunkra kiható következményei érdekelnek.
Tehát erről szeretnénk beszélni az elkövetkezendőkben.
Mint diozófusok, kutatásainkban és az így szerzett ismereteink megszerzésében támaszkodtunk az elöttünk járt, okkult tudományokban és kutatásokban jártas Szellemtudományi Iskolák hagyományaira, különösképpen a Rózsakeresztes kozmogonikus bölcselettan több évezredes hagyományaira, átörökített Egyetemes Tudásanyagára.
Amit a Diozófia ebből átválal, az a saját erőből és képességek által “lehozott“ és ellenőrzött ismeretek rendszerbe foglalása, a mindennapok emberének nyelvén való kinyilatkoztatása és főleg igazolása azon szellemvilági tényeknek, ismereteknek, melyekről a “Nagy Elődök“ meséltek.
Ha több esetben úgy tünne a kedves, ily tudományokban jártas olvasónak, hogy ezt már hallotta, vagy olvasta valahol, az nem “plagizálás“, hanem az ugyanarról a Valóságról, Tényről, Igazságról meglátott, tapasztalt információknak az ugyanoly módon történő elmesélése.
Egy örök érvényü Igazságnak a megnyilatkozása és a lényege mindig ugyan az. (!)
folytatjuk...
Dr. Prof. Kiss István (István bácsi), a Diozófia alapítójának a rajza
Egyetemes
Isten világa
Isteni szikra
Monád - Ős szellem
Logosz
Felsőbbrendü Én
Egyéni
Szellem
Égó
Személyes Én
- ! -
~ * ~
.
Ezen írásoknak és ezeknek az értekezéseknek, -online vagy nyomtatott- cikkeknek, kép- video- és hanganyagoknak az összes és teljes- tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, tárolása, nyomtatása vagy másik weboldalon való -akár bármely részletének- megjelentetése, valamint publikálása, semmilyen formában nem megengedett, (ill. csak a szerző(k) előzetes írásbeli engedélyével lehetséges)!
© Copyright. Minden jog fenntartva!
»» Diozófia > Isteni filozófia
* * * * * * *
.
Energia és Vitalitás Önnek, családjának és szeretteinek!
Személyes
ÉletErő Chi Vitalitáskártya
+
Személyes, 12 hónapig érvényes és aktív, HD tipusú Chi ÉletErő Vitalitáskártya + Manifesztációs Radionika Program (tartalmazza a "Vágyak ÁBC"-je mind a 9 -új- szimbólumcsomagját):
Rendeléshez kattintson az alábbi 'PayPal' képre!
~
:: ÉletErő Technológia ::
Integrált ÉletErő Generátorokkal működő ÉletEnergia Készülékek
Chi Generátorok & Prána Generátorok & Orgon Generátorok
AO 1100 | AO 2000
JU 99 | JU 1000 | LPOG 2000 DL | LPOG 2400 HD | PFC 2000 & PFC 2400 | Performer / Sport Performer 2400 HD
RAD 1000 | RAD 2000 | RAD 2400 HD
RAD 5 / ATG 5
| ATG 12 / ATGS 12000
Rendelje meg most valamelyiket, hogy minél előbb részesedjen az -integrált ÉletErő Generátorokkal működő- ÉletEnergia Készülékek által sugárzott jótékony ÉletEnergia & ÉletErő (chi, prána, orgon, bioenergia, stb.) nyújtotta összes előnyből !
» Kapcsolat / Rendelés »»
.
DIOZÓFIA: Isteni filozófia
Diozófiai értekezések, elmélkedések és tanulmányok a Létről, Életről, Isten és ember viszonyáról...